RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA VIDEÓK LETÖLTÉSEK
 
 

Öt nap a tározón

 
Évekkel ezelőtt bukkantam rá egy víztározóra, amely első ránézésre is szemet gyönyörködtető látvány volt. A tó 69 hektár nagyságú völgyzárógátas víztározó, amely 1965-ben épült, és partja nagy részét üdülőövezet öleli körbe. A tavat egyesületi rendszerben működtetik.  A rendszeres telepítésnek köszönhetően viszonylag jó a „kis-ponty” állománya, amelyek közül remélhetően az évek során nevelkedtek ki kapitális méretű egyedek is. Már akkoriban szerettem volna meghorgászni, ám a tóparton a nyári időszakban a sok nyaralótól igen nagy a nyüzsgés. Az idei évben a szeptemberi hónapban is engedélyezték az éjszakai horgászatot, így nem volt kérdés, hogy a hónap utolsó pár napját ezen a vízen töltöm, ahova elkísért horgásztársam, Ádám is.
 
Előkészületek
A horgászat előtt egy napot rászántunk, hogy megismerjük és feltérképezzük a mederviszonyokat, és a haltartó helyeket. Egy, a gáthoz közeli rész mellett döntöttünk, ahol a parttól 110m-re éri el a meder a végleges mélységét, a 7 métert. Itt találtunk egy nagyobb kiterjedésű keményebb részt, amelyet GPS-el lejelöltük.  A tavon csak a dobós horgászat engedélyezett, így ezt a távot még viszonylag kényelmesen meg is tudtuk dobni, vagy akár ezen még túl is, egy-egy az etetés szélén ólálkodó öreg ponty reményében. A mederfeneket itt elég sok víz alatti akadó tarkítja, a kiválasztott és meghorgászandó területtől kb. 30-40 m-re is húzódott, több víz alatti bokorsor, amely akár kiváló haltartó hely lehet.  Az ilyen típusú vizeken, ahol nincsenek a nagytestű pontyok túltelepítve és nem kell, hogy versenyezzenek az általunk bedobott táplálékért - az életben maradás érdekében -, a csali választás és az etetési stratégia az egyik legsarkalatosabb kérdés. 
 
 
Csak jó minőségű, egyben magas bel tartalmú bojlival tudjuk felvenni a versenyt, a természetes táplálékkal szemben. Ezt a pontyokkal el kell fogadtatni, meg kell tanítani őket, hogy kevés energia ráfordítással gyorsan jutnak nagy mennyiségű energiához, amit aztán könnyedén tudnak hasznosítani. A horgászatra két fajta bojlit választottunk tekintettel a vízben élő rengeteg vándorkagylóra, és rákra. Ezek a G.L.M. Plus & Anchovy, valamint a Red Force bojlik voltak, - 5kg-os kiszerelésben.  Az etetési stratégiának, - szem előtt tartva, hogy a pontyokat a haltartó helyekről az etetésünkre kell csalni -, a nagy kiterjedésű etetést választottuk. Hogy ezt kellően alkalmazni is tudjuk mindkét ízből vittünk 25-25 kg-ot 20 és 24 mm-es méretben.


A horgásztúra
Szerda reggelre a tóparton akartam lenni, hogy a horgászat megkezdése előtt még egyszer körbe járhassam a tavat megfigyelve, hogy a pontyok a tó mely területén bandáznak.  Ezért, már hajnali 4 órakor elindultam a nem túl hosszú 80 km-es útra. A tó felső részén a sekélyebb vízben jó néhány pontyfordulást láttam ám mégis Ádámmal az eredeti, gáti rész mellet maradtunk mondván: mély víz, nagy hal! A reggeli bámészkodás után a csónakot a vízre tettük és 15-15 kg bojli társaságában vízre szálltunk.  Az előre lejelölt helyre kb. 5-5kg bojlit és 5 kg pelletet etettünk be, majd a nálunk maradt kb. 10-10 kg-ot az etetés mögötti 4-5 hektáros területen szórtuk szét. Az etetés végeztével a parton egymástól 10 m-re lebökött leszúrón kimértük a zsinórokon a 110 métert, melyet zsinórjelölő filccel lejelöltünk. Következet a csalizás: két szereléket az etetésre, kettőt pedig az etetés mellé dobtunk. Már csak a táborépítés maradt vissza, és mire végeztünk lassan ránk is esteledett. Az éjszakát nyugodtan átaludtuk s a reggeli kávézás közben azon tanakodtunk, hogy vajon jó hely mellett döntöttünk -e? Pillanatok múlva aztán jött a válasz: Ádám kapásjelzője megszólalt és az orsóról, lassan de folyamatosan elindult lefele a zsinór. Csónakba szálltunk és a közel félórás fárasztás végére egy gyönyörű nyurga ponty pihent a szákba, amelynek súlya 15,40 kg volt. Még fel sem dolgoztuk a hallal járó örömöt, amikor az én jelzőm is megszólalt és Ádám halára egy sötét színű 11 kg-os tükrössel válaszoltam.
 
 
A nap hátralevő részében még fogtunk pár darab 5 és 10 kg közötti pontyot. Az este közeledtével újabb 5 kg bojlit etettünk be, melyben vegyesen volt a kagylós-algás és a pikáns, fűszeres - füstölt heringes bojliból, újfent 20 és 24 mm-es méretben. Az éjszaka folyamán 7 db halat sikerült fognunk, amelyek közül a legkisebb is 9,80 kg volt, de kettő ponty meghaladta a 15 kg-ot! Minden kapás után csővel etetünk rá pár marék bojlit a területre, hogy ne zavarjuk el a csónak felesleges zörgésével az etetésről a pontyokat. Mivel a tavon tilos a halakat betárolás, ezért gazdagodtunk egy pár éjszakai fényképpel is.
 
 
A horgásztúra hátralevő része is igen mozgalmasra sikerült. Halak folyamatosan látogatták az etetésünket. Nappali órákban egy - egy kivételtől eltekintve inkább az 5 és 10 kg közöttiek halak érkeztek. Aztán az esti szürkülettől a másnapi napfelkeltéig szinte alig fogtunk 10 kg alatti példányt. A túra közepétől, péntektől az esti nagyobb mennyiségű etetést már elhagytuk és helyette inkább a kapások után csővel etettünk néhány szem bojlit. A kristálytiszta vízben igazán nagy élmény volt a fárasztás a bivalyerős halakkal. Különösen örültem neki, hogy szinte alig találkoztunk olyan ponttyal, amelynek horog ütötte seb lett volna a szájába! Ekkora már a fogott halak a pontybölcsőbe fektetve mindegyike ürítette a már megemésztett bojlit, jelezve ezzel is, hogy visszatérő vendég már nálunk.
 
 
Mi sem bizonyította ezt jobban, hogy két 10 pluszos halat is sikerült pár nap elteltével az 5 napos horgászat második felében újra horogra csalnunk! Közülük az egyik mindkét alkalommal a G.L.M. Plus & Anchovy bojlit vette fel. Azt hiszem, hogy egy ilyen természetes táplálékban bővelkedő vízen ez igen csak meggyőző eredmény!
 
 
Az utolsó nap
A túra folyamán Igen sok szép halat sikerült szákba terelnünk, de titkon azért reméltük, hogy sikerül egy 20 kg feletti  halat is horogra csalnunk, ezért úgy éreztük változtatnunk kel. Kihasználva, hogy a pontyok vadul keresik a már megkedvelt táplálékot, az etetést teljesen leminimalizáltuk. A horogra egy szem 20 mm-es süllyedő került és két szem bojlit tettünk csak a pva hálóba. Az utolsó éjszakának így álltunk neki. Vasárnap reggeli 8 óráig 5 db. 10 pluszos halat sikerült fognunk melyből 2 db átlépte a 15 kg-ot! Ez a két ponty volt a túra két legnagyobb hala. Ádámnak sikerült fognia egy 16,70 kg-os szépséges tövest, míg nekem egy gyönyörű 17,50 kg-os halat sikerült fotóznom.
 
 
Bár nem sikerült fognunk 20 kg feletti pontyot a szűk öt nap alatt, mégsem voltunk elégedetlenek, hisz sok olyan pontyot sikerült a kezünkben tartanunk melyet előttünk ezen a tavon talán még senkinek. Összesen a 7 db 15 kg feletti pontyból 4 db-ot a G.L.M. Plus & Anchovy bojlinak, 3 db-ot pedig a RED FORCE bojinak köszönhetünk. Egy nagyon eseménydús és eredményes horgászat emlékeivel tértünk haza. Ezúton szeretném megköszönni Sági Tamásnak - az S-CARP Product tulajdonosának - a kiváló minőségű csalikat, melyek nekünk maradandó élményt okoztak.
 
Üdvözlettel: Bíró Sándor 

RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA INFORMÁCIÓK KIEMELT PARTNEREINK VIDEÓK LETÖLTÉSEK Cookie