Instagramm
 
RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA VIDEÓK LETÖLTÉSEK
 
 

Első túrám Gyékényesen

 

Első és talán a legfontosabb, hogy számomra nagy meglepetés volt ez a tó. Mind a mérete, mind a tagoltsága, valamint a víz alatti törések sokasága ámulatba ejtett. Hamar elkönyveltem magamban, ha valamelyik tóra ráillik a „rapszodikus” jelző, akkor arra Gyékényes bizony rászolgált.  Mivel nagyon sokat horgászom bányatavakon bíztam a jó eredményben és persze a bevált S-Carp csalikban.
 

A horgászatot egy markáns lehűléssel kezdtem, amiben nem voltam biztos, hogy jót jelent-e. A 15 fokos hőmérséklet csökkenés, a viharos szél, valamint a reggeli talaj menti fagy igazi kihívásnak tűnt.  Aki ismer, az tudja, hogy a szokásos Red Force és a Squid Effect  alapmikszekből gyúrt bojlikat használom, amelyek ismét bebizonyították fogósságukat, és hogy a legszélsőségesebb körülmények közepette is működnek. Gyönyörű pontyokat sikerült fognom már az első túra alkalmával. Nagyon jó erőnlétű halak lakják ezt a bányatavat, így minden egyes halat élvezet volt fárasztani.
 

Kizárólag egy szem 30mm boilival csaliztam a fentebb említett ízekből, így jól ki tudtam szelektálni a pontyokat. Én mélyebb mélységeket igyekeztem horgászni ez pedig a 12-13 méteres mélységet jelentett. A túrán 11kg-tól egészen 18kg-ig fogtam, amit teljesen jó eredményként könyveltem el. Volt köztük egy 1m-es harcsa, és egy 16,50kg-os amur is. Érdekes volt, hogy a kapások és a fogások szinte 90százaléka éjjel történt. Barátomnak, Gergőnek is sikerült egy 19kg-os tükröst elcsípnie, ami egyben a hét legnagyobb hala is volt.  Ez a hal dupla 24mm-es Pearl boilira jött. A túra alatt 19db halat fogtam, és ami érdekesség, hogy szinte az őszeset egy bójáról. Kipróbáltam a csali változtatást is, vagyis felcseréltem a két ízt a működő bolyánál.
 

Ezt mintha észre sem vették volna a halak, ugyanúgy volt kapásom a májas jellegű bojlira, mint előtte a füstölt heringesre. Tehát érdemes valami utón - módon egy jó haljárta helybe beletalálni, mert ezen a tavon bizony ez a siker legfőbb kulcsa utána következik csak a csali és az előke....

Biztosan tudom, hogy még visszatérek erre a lenyűgöző bánya tóra! Nagyon köszönöm Barna Máté, és Benkocs Gergő barátaimnak a meghívást, tényleg jó volt velük horgászni.

Üdv, Kovács Tibor (SK)
S-carp Product Team
 
RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA INFORMÁCIÓK KIEMELT PARTNEREINK VIDEÓK LETÖLTÉSEK Cookie