RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA VIDEÓK LETÖLTÉSEK
 
 

Először Fehérvárcsurgón

 
A májusi, egyhetes horgászatomat egy bányatóra terveztem Milán barátommal. Már a télen elkezdtük a szervezést és információgyűjtést tóról. Az indulás előtt két héttel tudtuk meg, hogy a kiszemelt vízen bizonyos okok miatt határozatlan időre beszüntették a horgásztatást. Csalódottak voltunk egy kicsit, de azonnal új helyszín után néztünk. Mivel sok időnk már nem volt a túráig, olyan tavat szerettünk volna, amiről már rendelkezünk információval. Rövid beszélgetés után a Fehérvárcsurgói víztározó mellett döntöttünk. Ismerősöktől és az interneten található beszámolókból már „ismertük” a tavat, viszont még egyikőnk sem horgászott ott. Nekem már régi vágyam volt, hogy ezen a tavon horgászhassak, de valami miatt ez idáig minden évben elmaradt.
 
Kis töprengés és Tamással történő telefonbeszélgetésünk után összeállt az elképzelésem a csalikat illetően. A tavaszi, ívási időszaknak megfelelően kellett készülni. Csak reménykedhettünk, hogy nem az ívás kellős közepén érkezünk. Sajnos több helyről hallottuk, hogy eléggé visszaesett a pontyok kapókedve. A helyválasztást illetően indulás előtt egyetértettünk abban, hogy a kíméleti területhez a lehető legközelebb kellene tábort vernünk. Persze tartottunk attól, hogy ez nem lesz olyan egyszerű és nagy tömegben sem szerettünk volna horgászni.
 
Vasárnap kora reggel érkeztünk a tóhoz, és a hetijegy váltása közben érdeklődtünk a szabad horgászhelyek iránt. Előzetes terveink szerint a nyugati oldalra szerettünk volna ülni, de sajnos ott a kíméletihez közeli helyek mind foglaltak voltak. A csurgói oldalon viszont szabadok voltak a legjobbnak tartott helyek, csak a partszakasz középső részén voltak horgászok. Ez az oldal kopár, nincsenek árnyékot adó fák, és mivel a hétre, leginkább a hét elejére 30 fok körüli hőmérsékletet jósoltak a kényelem szempontjából a nyugati oldal lett volna megfelelő. Mi viszont halat fogni érkeztünk, ezért csurgói, kopárabb oldalt választottuk. Rögtön az első horgászhelyen le is telepedtünk. Milán jobb oldalon, a kíméletihez közelebb, én pedig baloldalon horgásztam. Viccesen megjegyeztem neki, hogy ezt az előnyt meghagyom neki, mivel a csalim úgy is jobb, mint az övé…. Ő nem S-Carp termékekkel horgászik, de ez soha nem okozott gondot közöttünk. 
 
 
Kényelmes kipakolás és a csónakok vízre tétele után elindultam elhelyezni a bójákat és elvégezni az első etetést. A helyi szabályok 200 méterben maximalizálják a part és a bóják távolságát. Ezt alap esetben szektor bóják jelzik is. Mikor mi horgásztunk, ezek a jelölő bóják nem voltak kihelyezve, ezért csak saccolni tudtuk, hogy 200 méteren belül vannak e a bójáink. A helykeresés nem tartott túl sokáig a részünkről. A radar egyenletes mederképet mutatott. Vannak horgászok, akik esküsznek rá, hogy Csurgón is hatalmas jelentősége van a helykeresésnek és találni pár cm-es kiemelkedéseket és gödröket, míg sokan az ellenkezőjét vallják. A saccolt 200 méteres távolságban elhelyeztük a bójákat, egymástól nem túl nagy távolságban, de egymás zavarása nélkül. (A szabály szerint a két szerelékünk egymástól max. 20 méterre lehet.) Személy szerint abban bíztam, hogy a megfelelő etetési stratégia és a jó minőségű és megfelelően megválasztott csalik a szerelékem közelébe csalja a halakat. A jobb oldali bójára saját készítésű Top Force Mixből készített bojlit etettem, 22 mm-es Marine halibut pellettel és főtt tigrismogyoróval kiegészítve, míg a bal oldali etetés 24 mm-es fagyasztott Red Force bojliból és szintén pelletből és tigrismogyoróból állt. Nagyjából bójánként 1,5 kg került be elsőre. A szabályok az etetés mértékét is meghatározzák. Naponta max. 3 kg lehet horgászonként, a kukorica és egyéb magok használata pedig tilos. (Ennek ellenére olvasni olyan beszámolókat a mai napig, hogy kezdésnek 20 kg magmix megy be a 250 méterre lévő etetésre…) A horog alá a bal oldali botomon egy szem 24 mm-es Red Force bojli egy szem Pineapple pop up-al kombinálva, míg a jobb oldali botomra egy szem Top Force jellegű csali került.
 
 
Az etetést kb. egy 20-25 négyzetméteres területre szórtam szét, melynek a középpontjába a tigrismogyoró került, a bojlik, pelletek pedig köré egyesével szétszórva.  Nem igazán rajongok a fűszeres jellegű csalikért, a mostani választásom mégis a Red Force bojlira esett. Ezt az indokolta, hogy az ívási időszakban egy megfelelően attraktív, a frontos időben is jól működő csalival horgászhassak. A Top Force pedig szinte minden körülmény között jól szerepel. Előzetes várakozásom szerint a Red Force-ra számítottam több kapásra és kicsit tartottam attól, hogy a kisebb halak érdeklődését túlságosan is felkelti. Ennek megfelelően az első nap délutánján meg is érkezett az első kapás a bal oldali botomra, egy 8-10 kg körüli hal volt a tettes. Nem számítottam ilyen gyorsan kapásra, ez nagyon bíztatónak tűnt. A következő kapás éjfél körül érkezett, egy 12 kg-os tőpontyot szákoltam, a csali egy 28 mm-es Top Force volt. Örültem, hogy mindkét hely és csali működik. Visszahúztam a szereléket és visszafeküdtem. Kellemes, langyos időjárás és tükör víz volt. Hajnali 3 óra magasságában újabb kapásra ébredte. Pár másodperces csipogás után elhallgatott a jelző. Kimentem a botokhoz és a fejlámpa fényében próbáltam rájönni, hogy mi történt. A botspiccet figyeltem, de az nem mozdult. Már éppen vissza akartam menni a sátorba, de még egy utolsó pillantást vetettem a spiccre, mely abban a pillanatban bólintott egy nagyot, de a kapásjelző ekkor sem szólalt meg. Valamiért nem húzta el annyira a szereléket a hal, hogy a zsinór is elinduljon a dobról. A könnyű kis Fox bobbins pedig a feszes zsinór miatt teljesen fent volt, ezért az nem tudta a kapást jelezni. Igazából nem ilyen nagy távolságú horgászatra találták ki. Miután észleltem, hogy hal van a horgon felemeltem a botot és felvettem a hallal a kapcsolatot. 200 méter távolságból nem igazán lehet egyből megítélni, hogy mekkora hallal van dolgunk, de annyit azért éreztem, hogy jó súly van a túloldalon. Partról, gumicsizmában a vízben állva kezdtem meg a fárasztást. A sekély víz miatt nagyon nehéz volt a keskeny nádnyílásból elindulni a csónakkal és még hínár is nehezítette a dolgot, ezért döntöttem a parti fárasztás mellett.  Nem erőltettem a halat. Szépen lassan húztam magam felé, kicsit oldalazott balra, de mivel nagyon messze voltak a szomszédok ez nem okozott problémát. Nem változtatott irányt egyszer sem és nem éreztem fejrázásokat sem. Komótos volt a mozgása végig. Pár perc elteltével szembesültem az első problémával, mikor a halam elérte a part menti zónát. A bő 20 méternyi előtét zsinórom még be sem ért, de a zsinórom már teljesen oldalra mutatott. Ekkor kénytelen voltam egészen a nádfal szélének a vonaláig begyalogolni, ekkor viszont a víz már jócskán a csizmám fölé ért. A zsinór ekkor már szinte nem is oldalra, hanem a hátam mögé mutatott. A nádban csörtetve próbáltam közelebb kerülni a halhoz, aki szerencsére ekkor meggondolta magát és a nyílt víz felé vette az irányt. Sikerült közelebb húznom és szépen lassan az előtét zsinórom is beért. Ekkor jött a következő probléma, át kellett valahogyan húznom a halat a pár méter széles hínármezőn. Szerencsére nem volt túl sűrű a növényzet, ezért ez a gond is megoldódott. Egyszer-kétszer meglódult és lehúzott pár méter zsinórt. Körülbelül 20 perces küzdelem után, aminek a végén már igencsak izgultam, mert ekkor már biztos voltam benne, hogy jó hallal van dolgom, sikerült megszákolnom.
 

A hínárban és a sekély vízben a szákolás sem ment egyszerűen. A térdig érő vízben, kezemben a merítővel és a bottal kiabáltam Milánnak, aki a sátrában aludt. Szerencsére elsőre meghallotta és sietett is a segítségemre. Míg kiért, óvatosan kiakasztottam a horgot a hal szájából. Kértem, hogy adja be a mérlegelő zsákot, hogy abban tudjam a halat kivinni a partra, ez a megoldás sokkal biztonságosabb, mint a feltekert merítő. Mikor kiemeltem a halat és meglátta Milán a hal sziluettjét, azonnal mondta, hogy ez bizony 20 kg felett van. A mérlegelésnél nem engedte, hogy én is ránézzek a számlapra, csak miután Ő már meggyőződött a hal súlyáról. A reakciójából könnyen rájöttem az eredményre. A hal pontos súlya 24,40 kg volt. Ez egyéni rekordomat jelenti. Boldog voltam, de nem kizárólag a hal súlya miatt. Szenzációs látványt nyújtott. Nagyon nagy hasa volt, bizonyára még ívás előtt állt. A pontybölcsőt szinte teljesen kitöltötte. Készítettünk jó pár fotót, bízva abban, hogy az éjszakai képek visszaadják a hal szépségét. Kénytelenek voltunk éjszaka fotózni, mivel a helyi horgászrend tiltja a halak betárolását, és a sekély vízben egyébként sem tettem volna ki ezt a gyönyörű halat ennek a veszélynek. Számomra a hal épsége sokkal fontosabb, mint a jól sikerült fénykép. Az éjszaka pontyzsákban kipihent hal nagyon élénk a fotózásnál. Egy ekkora halat nem egyszerű megtartani, még elfáradt állapotában sem. Ha az ikrától feszülő hasa a leejtés, bölcsőben vergődés, nem megfelelő bánásmód miatt megsérül, az akár a hal vesztét is jelentheti. Arról nem is beszélve, hogy az emlékünkben éjszakai fogásként raktározódik el a hal, és a nappali fényviszonyok között készült képek nem egyeznek meg az emlékekkel, nem adják vissza fogás hangulatát. Persze előfordult velem is, hogy egy halat letároltam, de minden esetben mérlegelni kell. A vízben is készítettünk pár képet és még babusgattam kicsit, amikor már teljesen biztonságban éreztem. Nem is igazán akart gyorsan elúszni, kellett neki pár perc még visszanyerte annyira az erejét, hogy bátran elmerjem engedni, aztán gond nélkül elúszott. Nagyon boldog voltam, szenzációs halat sikerült fognom. A botot nem húztam vissza. Nehéz szavakba önteni az okát. Úgy éreztem, ez a hal megérdemli, hogy az a hajnal csak róla szóljon. Természetesen a másik bent lévő botot nem tekertem ki, amire érkezett is egy kapás egy óra elteltével. Egy 13 kg feletti hal volt, aminek örültem azért, de odasúgtam neki, kár, hogy nem két órával előbb érkezett. Számtalanszor megnéztem a halról készült képeket a sátramban és írtam 1-2 üzenetet a cimboráknak, nehezen tudtam elaludni. Ezt a fogást hatalmas szerencsének érzem. Nem beszélhetünk arról, hogy működött a taktika. Ez a tipikus esete annak, hogy jókor voltam jó helyen, jó csalival. Az elmondásokkal ellentétben, hogy Csurgón csak viharos időben lehet jó halat fogni, nekem tükör vízen, meleg, frontmentes időben adatott ez meg. Furcsa érzés volt a még előttem álló 5 napnak nekivágni. Számomra ez a túra az első éjszaka többet adott, mint amit az egész héttől vártam volna. Bevallom őszintén, innentől kicsit motiválatlanná váltam. Szerettem volna kiélvezni a hal okozta örömöt és ezt megosztani a családommal és barátokkal. Nem arról van szó, hogy tudtam, nem fogok nagyobbat. Egyszerűen nem is szerettem volna nagyobbat fogni. Azt szerettem volna, hogy az előző éjszaka fogott hal legyen a korona a túra végén. Jobb lett volna a túra utolsó napjaiban megfogni és az élményt teljesen frissen hazavinni. Én mindig azért az egy bizonyos halért indulok el horgászni, és Ő volt az a hal! Természetesen azért reggel mindkét botot visszahúztam és igyekeztem ugyan olyan precízen horgászni, mint előző nap. A következő napokban sikerült még jó pár halat fogni.
 
 
Nappal nem igazán voltak aktívak a halak, inkább este és hajnalban. Ez a 30 fokos meleg miatt nem is volt meglepő. Első nap mindketten rendesen leégtünk, és a hátralévő napokat egy kis napernyő, vagy a sátor árnyékában töltöttük. Szerda éjszakára jósoltak egy erős hidegfront betörést, nagy széllel és esővel, jégesővel, ami este 7 óra magasságában olyan hírtelen ért el minket, hogy az esti frissítéseket nem tudtuk elvégezni. Hatalmas szél kerekedett és a nagy hullámokban az én csónakommal, de még egy jóval nagyobbal is veszélyes lett volna vízre szállni. Ahogy ez lenni szokott hamar el is sült az egyik botom, szóval az éjszakát csak egy bottal vártam. Este tízkor a másikkal is sikerült egy halat fognom, mely a túra számomra második legnagyobb halát jelentette a 16,80 kg-os súlyával. Onnantól kezdve tudtam, hogy nyugodtan aludhatok, mert egyetlen botom sem volt behúzva. Reggel nagyon borús időre ébredtünk. Behordtuk a botokat és az eső elől elbújva, Milán sátrában töltöttük a napot.
 

Kellemetlen volt egész nap vizes ruhában üldögélni. Mivel minden halért be kellett gyalogolnom a vízbe és jóformán a behúzásokat is csak így tudtam megoldani, mellcsizma hiányában minden nadrágom és zoknim vizes volt. Amikor meleg volt és sütött a nap, napközben meg tudtam szárítani a ruháimat, de csütörtökön erre nem volt lehetőség. Mivel péntekre még több esőt jósoltak, megegyeztünk, hogy a tervezettnél egy nappal korábban, pénteken hazaindulunk. Nem volt kedvünk még egy teljes napot a sátorban tölteni, főleg úgy, hogy a szakadó esőben és szélben nem is mindig tudtuk visszahúzni a botot egy esetleges kapás után. Az utolsó éjszaka a lehűlésnek köszönhetően már kapás nélkül telt. Reggel, természetesen esőben pakoltunk össze.
 
Számomra, annak ellenére, hogy lehet életem halát sikerült megfognom, ezen a túrán a negatív tapasztalatokból tanultam a legtöbbet. Tudtam, hogy egy mellcsizma, vagy combcsizma elengedhetetlen kelléke a csurgói pecának, és én ezek nélkül indultam el. Azt is tudtam, hogy a hét közepétől sok esőre lehet számítani, mégsem volt elegendő száraz ruhám. A hét eleji meleg, a sok eső és a vizes ruha sokat kivett belőlem nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Ilyenkor az embernek sokkal jobban hiányzik a család melege, mint amikor ideálisak a körülmények. Ezt még tetézte az első éjszakán fogott hal, ami nem lendületet adott a későbbiekre, inkább visszavette azt. Egy közel egy hetes horgászatra jobban fel kell készülni, mint mentálisan, mint eszközök tekintetében. Persze másik szemszögből is nézhetjük a dolgot. Sokan azt mondják, hogy egy ekkora vízre legalább egy hétre érdemes elmenni. A csónakom méreteire is sokan azt mondják, hogy alkalmatlan és ne is próbálkozzak meg vele Csurgón a 34 lb-s motorommal. Ennek ellenére sikeres tudtam lenni, még a felszerelésem hiányossága ellenére is. Az öt nap alatt sikerült 5 db 10 kg-nál nagyobb, egy 16,80 kg-os és egy igazán fantasztikus 24,40 kg-os tükörpontyot fognom. Ha nem vágok neki ennek a horgászatnak, akkor hatalmas élményektől esek el és a megszerzett tapasztalatokhoz sem jutok hozzá. Összesen 7 kg bojlit, 3 kg halibut pelletet és kb. 5 kg főtt tigrismogyorót használtam fel, ami szerintem egy ekkora vízen nagyon barátságos mennyiség és szintén ellent mond azzal az állítással, hogy egy ekkora vízterületen csak nagy mennyiségű etetéssel lehet eredményt elérni. Ha jó helyet választunk és jó minőségű csalikat használunk, akkor véleményem szerint nincs szükség ettől többre.
 
Szüsz Ádám
S-Carp Product Team
RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA INFORMÁCIÓK KIEMELT PARTNEREINK VIDEÓK LETÖLTÉSEK Cookie