Instagramm
 
RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA VIDEÓK LETÖLTÉSEK
  Bezár Információk
 

Egy nyári fogás margójára!

 
Sokan még ma is kizárólag a halak súlyát tartják mérvadónak egy-egy fogás értékének a megítélésében. Nem veszik figyelembe a körülményeket, a nehezítő tényezőket, mint az időjárás, vagy a víz mérete, esetleg a halsűrűség. Vannak, akik a horgásztudást is az alapján mérik, hogy kinek mekkora a legnagyobb zsákmányolt hala, ami véleményem szerint helytelen. A nagyhalfogáshoz rengeteg dolog kell, többek között a szerencse és rengeteg idő is, még ha egyesek állítják is ennek az ellenkezőjét. Rekordhalam megfogásában is hatalmas szerepet játszott a szerencse, és Putz Gyula is feszegette már a témát egyik írásában. Természetesen egy jó pontyhorgász igyekszik a legkevesebbre csökkenteni a szerencse szerepét. A megfelelő hely, a kifogástalan végszerelék és az első osztályú, kiváló minőségű csali, - amilyen az S-Carp Product is -, elengedhetetlen. Ebben a rövid írásban két fogásomon keresztül szeretnék két ellentétes példát bemutatni, ahol a szerencse egyszer mellettem állt, egyszer pedig ellenem, és ez mindkétszer a halak súlyát befolyásolta. A szerencse ezekben az esetekben a súly és idő tekintetében szintén fontos. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mennyi rekord méretű hal vehette fel és fújhatta ki a csalinkat és vele együtt a kifújhatatlannak gondolt előkén lévő horgunkat az eddigi horgászataink során.
 
Az egyéni rekordomnak számító tükörpontyomat májusban fogtam Fehérvárcsurgón. Az ívás előtti időszakban sikerült a kíméleti területhez közel letelepednünk. A horgászat első éjszakáján megfogtam ezt a csodás halat, ami valószínűleg abban az évben, akkor volt a legnagyobb súlyában. Pár nappal később, ívás után, több kg-al is kevesebbet nyomhatott, lehet, hogy még a 20 kg-ot sem érte volna el. Amikor nekem sikerült megcsípnem, akkor pedig 24,40 kg volt a súlya. Késő ősszel, mikor már szépen összeszedte magát az ívás után, egy szerencsés horgász megint megfogta, viszont ekkor is bő 1 kg-al könnyebb volt, mint májusban. Az ellenpélda egy bányatavon történt meg velem. Június végén horgásztunk, minden tökéletes volt a halfogáshoz. Egymás után fogtuk a szebbnél szebb halakat. A túra harmadik éjszakáján megfogtam a túra legnagyobb és egyben második legnagyobb halamat, egy 19,70 kg-os tükrös személyében. Nagyon elégedett voltam a fogással, és egyáltalán nem foglalkoztatott, hogy nem lépte át azt a bűvös 20-as határt, azonban látszott rajta, hogy volt már szebb formában, és a szája is árulkodott róla, hogy párszor már megakasztották. A horgászatból hazatérve visszanéztük a fogásokat, és kiderült, hogy abban az évben már előttem kifogták jóval 20 kg feletti súlyban! Pár hónappal később, novemberben ez a hal lett az aktuális tórekord. Tavaly ötször volt parton, és csak én mérlegeltem 20 kg alatt. Ezzel természetesen senkinek a fogását nem szeretném lekicsinyíteni, vagy a saját fogásaimat magasztalni, csupán rá szeretnék világítani, hogy nem mindig a súly adja a fogás valós értékét, hisz ugyan azokat a halakat egy adott évben hatalmas súlykülönbségekkel foghatjuk meg.
 

Vannak nagyon nehezen horogra csalható halak, amik a viszonylag kisebb súlyukkal is hatalmas trófeának számítanak, míg vannak hatalmas halak, tórekordok, melyek évente többször horogvégre kerülnek. Ott van például a hatvani tórekord, mely mára már országos rekord is lett, vagy a szintén hatvani “Csavart pikkelyes”, vagy épp “Mazsola”, a lőrintei rekord hal. Természetesen ezeknek a halaknak a kifogása is hatalmas kihívás és büszke lehet az elejtőjük.  Valószínűleg a falánkság mértéke egyenes aranyában van a méretükkel és a partra kerülés számával. Az óvatosabb halak, elképzelhető, hogy lassabban nőnek, kevesebbet és óvatosabban táplálkoznak, ezért ritkábban akadnak horogra, míg a hatalmas, rekord méretű halak mohóbbak, és mivel méretüknél fogva többet kell enniük, mint kisebb társaiknak, több időt is tölthetnek az etetéseken, vagy azok közelében. Az is elképzelhető, hogy a tanulékonyságuknak köszönhetően nem foglalkoznak a veszéllyel, mert már többször találkoztak horoggal és mivel mindig visszakerültek a vízbe, ezért egy vállalható kockázatként értékelik csupán az esetleges csapdába kerülést. Persze biztosan van mindkét oldalon ellenpélda, és ezek a feltételezések nem érvényesek minden egyes halra!
 
 
Ami nagyon érdekes számomra, hogy a rendszeresen meg fogott halak esetében sem lehet állandó dolgokról beszélni. Az adott víz teljesen különböző területeiről kerülnek elő, teljesen eltérő ízvilágú és összetételű csalikkal, valamint más-más szerelékkel ezek a hatalmas pontyok.  Vannak, akik egy bizonyos csalinak tulajdonítják a sikert, de ez a legritkább esetben igaz csak, hiszen nem tudok olyan ismert halról, amelyet kizárólag egyetlen csalival fogtak volna meg…
 
Egyes országokban, pl Angliában a legtöbb halat névről ismerik a horgászok és nyomon követik azok kifogását. Nem ritka, hogy egy kisebb súlyú, érdekes, ritkán kifogott hal a horgászok célpontjai. Persze ezek többnyire kicsi magán, vagy egyesületi tavak. Ezt egy élő vízen szinte lehetetlen kivitelezni, és ott többnyire még érintetlen halakat foghatunk. Mikor én egy vizet kiszemelek, mindig fontos számomra a benne élő halak valamilyen szintű ismerete. Egy-egy szebb hal fotója rendkívüli motivációt tud jelenteni. Persze egy teljesen ismeretlen vízen való horgászat ugyan olyan izgalmas, ha nem izgalmasabb.
 
Horgásszunk akár ismert tavon, ismert halakra, akár egy ismeretlen vad vízen, kövessük a saját elképzeléseinket, és ne csak a nagy halat könyveljük el sikernek, mert egyszer ezekből a halkból is lehet rekord ponty…

Szüsz Ádám
S-carp Product Team
 
RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA INFORMÁCIÓK KIEMELT PARTNEREINK VIDEÓK LETÖLTÉSEK Cookie