RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA VIDEÓK LETÖLTÉSEK
 
 

A vadpontyok nyomában 2.

 
Alig telt el néhány nap az első kis vadpontyom becserkészése óta, de gondolataim még mindig a horgászat sikere és sikertelenségei körül forogtak. Örültem, hogy egyáltalán élnek pontyok a nagy kiterjedésű bányatóban, hisz sikerült egy kisebb példányt elejtenem, ugyanakkor az a hal, amelyik csúnyán megtréfált és elszabta az előkémet nem hagyott nyugodni. Vajon mekkora lehetett, milyen lehetett a formája, pikkelyezte vagy épp a színe stb. Mint akit megbabonáztak, úgy kavarogtak a gondolataim a hal és a tó körül… Szerdán látva, hogy a hétvégétől hidegfront érkezését jósolja a meteorológia, kora este autóba ültem és elindultam, hogy beetessek ismét. Amíg utaztam a tó felé egy régi, Markus Pelzer írás sorai jutottak eszembe, ahol azt írta, hogy nem volt rest akár két hétig minden másnap, - a lakhelyétől kb. 70km-re lévő - tóra lejárni és beetetni, csak, hogy egy-két szebb pontyot elkaphasson az ott élő példányok közül. Míg a partra értem ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, meg hát ugye a jól ismert mondás, miszerint: ingyen ebéd már pedig nincsen! Azért bizony meg kell dolgozni! Legalább is az ilyen típusú tavon, tavakon! Ellentétben azokkal a népszerű vizekkel, ahol a sűrűn telepített állomány szinte tátott szájjal várja a horgászok által beszórt és megszokott, könnyen megszerezhető elemózsiát, legyen az szinte bármi és bármilyen minőségben…
 
Váltás RED FORCE-ra
Mivel a horgászat idejére, már frontos, vagy front előtti idő volt várható, így az etetést és persze majd a horgászatot is a Red Force bojli köré terveztem el. A várható időjárási körülmények között ez a kellően fűszeres, mégis pikánsan belachanos, füstölt halas, és többek között C.S.L. porral is ízesített golyó, már jó néhány kapitális halat adott, több alkalommal. A csali mivoltában Marcell barátom véleményét is kikértem, aki szintén helyeselte a döntésemet. Nagyon szeretett volna már ő is eljönni velem, de a munkahelye még sajnos mindig nem engedte. Szerdán és pénteken alkalmanként 5-5kg Red Force bojli és vagy ugyan ennyi főtt magmix került a parttól kb. 80-90 méterre lévő zátonyok közé, az 5-5,5 méteres vízmélységbe. Az etetésre a 20mm-es golyókat alkalmaztam gondolva arra is, hogy minél több ideig tartson majd az érkező halaknak a bojliszemek összeszedegetése. A csalizáshoz és a horgászathoz pedig a fagyasztott 24mm-es golyókat gondoltam el.
 
 


Újra a parton
A következő hétvége a horgászaté volt. Szerető családomtól elbúcsúztam és látva izgalmamat sok sikert kívánt kedvesem. A szokásos legszükségesebb holmik:  egy fél sátor, egy esőkabát, az ágy, a pontybölcső stb. be a kocsiba, és már úton is voltam. A forgalom közepes volt, így viszonylag időben a partra értem. Mire kialakítottam a szegényes tábort és a szerelékek a helyükre kerültek már majdnem rám sötétedett. Okulva a múltkori esetből az ólom klipszeket még jobban visszavágtam, hogy 100%-ig biztosan leoldjon a kapás után az ólom. Ha rajtamarad valamiért is, akkor sokszorosan nő a nehéz terep miatt a halak esélye.
 

Borongós, nyomott, igazi front előtti szélcsendes idő volt. Az első 24 óra alatt semmi nem történt. Éjszaka a szúnyogokkal hadakoztam, nappal a feszített víztükröt bámultam, hátha látok valami biztatót. A második este előtt újracsaliztam. Majd 24 óra telt el, de a bojlik szinte sértetlenül lógtak a hajszálon. Három bot a szokásos három fajta csalizással: egy pop-up, egy fekvő, egy „hóember”, de egyelőre semmi. Talán majd ma éjjel, vagy inkább a hajnal ad valamit, - biztattam magam. Az est újra leszállt. A szúnyogok megint újult erővel támadtak. Hiába volt nálam füstölő, spray, azok szüntelenül támadtak. Mivel a fél sátram eleje nyitott, így szinte tehetetlen voltam ellenük. Már 22 óra is elmúlt mikor az eső előbb szépen lassan, aztán egyre határozottabban kezdett megeredni. Gondoltam legalább a szúnyogok elülnek, de nekik még az eső sem számított.
 
Kapás! 
Hajnali egy órához közeledett, de álom nem igazán jött a szememre. Össze-vissza forgolódtam az ágyamon. A hálózsákban melegem volt, ha kitakaróztam, akkor meg a szúnyogok kezdtek újfent támadni. Hamarosan iszonyatos kapás zökkentett ki a forgolódásomból. A jobbos botomon, amin a 24mm-es Red Force és 18mm-es Squid & S. Herring „hóember” várta a halakat! Az amúgy erősre állított fék ellenére őrült tempóban kezdett fogyni a zsinór. Pillanatok alatt a cipőmbe ugrottam, majd felkaptam az esőkabátom és a fejlámpám. Ezen rövid idő alatt, minden túlzás nélkül vagy 40 méter zsinórt húzott le a hal. Odarohantam a bothoz és a megemelést követően még vagy két-három fokozatot húztam az orsó fékjén, de ennek ellenére a hal ugyan olyan tempóban húzta tovább a zsinóromat! Te jó Isten – mondtam félhangosan -, miközben a szakadó esőben a fejlámpámmal a botom görbülésére és a zsinóromra pillantottam. A bot teljesen karikába, a 36-os zsinór pedig pattanásig feszülve. Ez megint nem lesz meg - akár csak a múltkori alakalommal - villant be a friss emlék. Csónakkal kellene utána mennem, - gondoltam magamban, de azt meg nem engedélyezik. Lassacskán az őrült tempó aztán lassabbodott, de éreztem, hogy valamit - talán egy kisebb hínármezőt - találhatott a hal. Lassan próbáltam átvenni az irányítást, de amint kicsit jobban nekiálltam magam felé húzni a halat, abban a pillanatban 10-15 méternyi zsinórlehúzás volt a válasz. Rendkívül lassan teltek a percek és ugyan olyan lassan is tudtam egy-egy méter zsinórt visszacsévélni. Az eső közben még jobban megeredt, de én úgy izzadtam a feszült helyzetben, mintha szaunába lennék. Talán 70 méterre lehetett a hal, amikor éreztem, hogy nincs meg újfent a teljes kontaktus. Valamibe már megint bent volt a zsinórom. Pár pillanat múlva bevillant, hogy egy nagyon markáns szinte hegyes, nagy kavicsokkal fedett törés van az etetett hely előtt és a zsinór valószínűleg becsúszhatott egy nagyobb kő alá. Gondoltam, ha ott van egy kevés vándorkagyló, akkor pillanatok múlva elvágják a zsinórom és a csatának vége. Én pedig majd egy újabb veszteséget könyvelhetek el. Szerencsémre a szaggatott érzés pár perc múlva megszűnt és folyatódhatott a küzdelem. Még mindig csak lassan, nagyon lassan, erősen terhelve a szerelésemet tudtam csak húzni a halat, aki közben nekiállt erősen balra oldalazni és egy náddal sűrűn benőtt öblöt vett célba. Ezen a részen a part közvetlen közelébe 3-4 méteres vízből merednek ki a nádszálak. Tudtam, ha ezt az öblöt eléri és beront a nádba, nem fogom tudni megszákolni.  A parton követni nem tudtam a sűrű növényzet miatt, így csak a szerelékembe és a jó akadásba bízhattam. Még erősebbre húztam a féket, bízva, hogy a jól megkötött horog biztosan ül valahol a szájában. Újabb óráknak tűnő percek teltek el. Fordulj ki könyörgöm - sziszegtem félhangosan -, miközben pattanásig feszült a zsinórom, és a hal már csak pár méterre lehetett a biztos menekülést jelentő nádszálaktól. Az erős húzásomra újabb agresszív menekülés volt a válasz, de a hal a nádszálakat már nem érte el, viszont irányt váltva egy újabb partközeli hínarasba tekerte magát. Patthelyzet alakult ki. Éreztem a hal tompa fejrázásait, de a hínár nem engedte, hogy magam felé húzzam! A zsinórom és a botspicc derékszöget zártak be, annyira kioldalazott a hal a part közelébe. Lassan aztán innen is sikerült „kiimádkoznom”. Hamarosan a vízre hajló ágak alól a zsinóromra tekeredett hínárszálak kíséretében egy robosztus, vastaghátú pikkelyes tűnt fel a fejlámpám fényében. Hátranyúltam a merítőmért és igyekeztem azt a hal alá tolni higgadtan, majd egy határozott mozdulattal megszákoltam. Megvagy, - mondtam neki miközben a hálóban csak lebegett. Elfáradt ő is velem együtt. Pár pillanatig csak néztem az áttetsző vízben a nagy testet. Óvatosan összecsavartam a merítő szárait és miközben ki akartam emelni a vízből - érezve a nagy súlyt- csak akkor tudatosult bennem, hogy nagyon, de nagyon szép vadpontyot tudhatok magaménak. Miközben a matracra fektettem az órámra néztem. Hajnali 1 óra 35 perc volt. Életem eddigi leghosszabb ponty fárasztása. Egyből a hatalmas száját néztem meg, hogy azon van e sérülés és esetleg a múltkori szakításom nyoma látszódik e, de a brutális méretű száj teljesen sértetlen volt! Nagyon valószínű, hogy soha az életében nem volt ez a hal horgon. A vízben élő rákokon, csigákon, kagylókon, szúnyoglárvákon stb. nőtt meg ekkorára elmélkedtem, miközben elővettem a mérleget. A nedves mérlegelőt előbb lemérve és a mérleget letárázva, megmértem a halat. A kijelzőt bámulva nem hittem a szememnek. 20450g!!! Még egyszer megmértem, de a -1500 grammról induló mérleg újfent 20450g-ot mutatott! A halat aztán óvatosan a mérlegelővel együtt biztonságos helyre kötöttem ki, a reggeli fotózásig. Még mindig nem tudom az érzést leírni! Sok - sok év után valami olyanban volt részem, amire nagyon régóta vágytam, és ami számomra újfent átértékeli a pontyhorgászat igazi lényegét. Vagy fél óráig mászkáltam fel s alá a korom sötétben, hogy örömömben, egy kicsit megnyugodjak. Reggelig aludtam egy keveset. Igaz egy kapásom volt még hajnalban, de a mozgásból és a kapásból megítélve, talán harcsa lehetett, ami aztán hamar akadóba menekült és eltépte az előkémet. Reggel Marcell barátomnak és kedvesemnek újságoltam el először a hihetetlen kalandomat. Barátom kérésemre azonnal autóba ült és nem sajnálva az üzemanyagot és az időt leautózót, hogy készítsen pár igazán remek képet és egy rövid videó anyagot a gyönyörű halról!


Sokan talán most azt kérdezhetik, lehet volt akkora szerencsém, hogy a víz legnagyobb halát fogtam meg? Vagy lehet, hogy még élnek ennél is nagyobb halak is a magára hagyott tóban? Meddig tud nőni egy ponty, akinek nap, mint nap meg kell keresnie a természet adta táplálékokat?  A válasz: nem lehet tudni, de pont ez az, amitől rendkívül szép, különleges és izgalmas egy ilyen vízen a vadponty horgászat. Hogy az első komolyabb lehülések után az ősz mit rejteget a számunkra, arról majd a következő részben olvashatnak azok, akiknek tetszett az első két rész tartalma.
 
Sági Tamás
S-Carp Product Team

RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA INFORMÁCIÓK KIEMELT PARTNEREINK VIDEÓK LETÖLTÉSEK Cookie