RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA VIDEÓK LETÖLTÉSEK
 
 

A rejtélyes tó óriása

 
Damir Šekić termékeink Szlovéniai viszonteladója küldött pár sort, illetve képet, ahol leírja egy gyönyörű 23 kg feletti ponty elejtésének a körülményeit.
 
"Az elmúlt héten horgásztam három napot az egyik rejtélyes tavon Horvátországban. Ez egy kavicsbánya tó, ami nagyon mély. A vízmélység átlagosan 10 és 18 méter de sok helyen még a 20 métert is eléri. Néhány híres Angol pontyhorgász is már tiszteletét tette a tavon, azonban inkább kevesebb, mint több sikerrel, mert tényleg nagy kihívás! Rendkívül tiszta és valószínű, hogy ezért is nagyon sok a hínár benne, ami az egész medret szinte belepi. Húsvét hétfő értem ki a partra és az első dolgom volt, hogy felállítsam a sátram, majd jöttek a botok.
 
 
Marker úszóval bő egy óráig térképeztem fel a meghorgászandó területet, amíg végül találtam egy kiemelkedő platót, amin nem volt hínár sem. A tetején 9 méter volt a vízmélység és innen hirtelen 11-13 méterbe tört le a kis púp. Etetéshez kevés főtt tigrismogyorót, Ultramix Pelletet, felezett Red Force és G.L.M. Plus & Anchovy bojlit, valamint egy liter csemegekukoricát használtam. Ebből a keverékből 20 nagy Spombal juttattam be. A három napos horgászat alatt minden nap ugyanazokat a csalikat alkalmaztam: első bot Red Force bojli + Squid & S. Hering pop-up bojlival csaliztam fel. A második botra: G.L.M. Plus hookbaits és Super Crab pop-up bojli került. A harmadik bot pedig Squid Effect hookbaits + White Secret pop-up bojlival lett kikönnyítve.
 
 
Első éjszaka nem volt semmi kapás. Második nap erős lett a déli szél és észrevettem néhány pontyfordulást tó felső részében. Fogtam a markert és a fordulások közelében újra helykeresésbe kezdtem. Találtam egy újabb ígéretesnek tűnő helyet, így a második éjszaka eldöntöttem, hogy két botot ide dobok. A Spood mixhez borítottam még folyékony szúnyoglárva kivonatot, valamint folyékony Tonhal - L030 adalékot. Pontosan 15 spomb mennyiséget etettem be az új helyre. Ezen az éjszakán először fogtam két hatalmas dévérkeszeget, majd éjfél után egy erős fárasztás végén egy csodás, sötét színű 23 kg feletti nagy pontyot! Reggel örömömben még a 10 Celsius fokos vízbe is belegugoltam a csodás pontyal fotózkodni...
 

A hatalmas töves a Squid Effect és White Secret kombinációnak nem tudott ellenállni. A 3. éjszaka sikerült elkapom még egy ponty, ami kb 12 kg volt, de én nem akartam őt lefotózni. Hamarosan visszatérek a titokzatos tóra, és remélem hasonló szerencsével járok."
 
Üdv.
Damir - Szlovéniából -
 
RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA INFORMÁCIÓK KIEMELT PARTNEREINK VIDEÓK LETÖLTÉSEK Cookie