RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA VIDEÓK LETÖLTÉSEK
 
 

A kevés néha több…

 
Épp az április közepén megrendezett Szlovákiai horgász verseny előkészületein dolgoztam, mikor meglátogatott Ricsi barátom. Néhány mondat után felvetette az ötletet, miszerint meglátogatná ő is az általam ajánlott 35-40 hektáros Nyugat-Dunántúli víztározót ahol 2011 őszén, egy sikeres túrán már részt vettem. A munkahelyi elfoglaltságai miatt csak a verseny utáni hétre tudott szabadságot intézni. Sajnos az adott időpontban nem tudtam menni Ricsivel így volt kollégájával, Ferivel indultak útnak hétfőn reggel. Megbeszéltük, hogy telefonon tartjuk a kapcsolatot és minden lényeges dologról értesít, valamint megígértem nekik, ha mindent sikerül elintéznem csatlakozok majd a túra második felében hozzájuk.
 
Hétfő délelőtti beszélgetésünk során közölte, hogy ,,elég sokan“ vannak a tavon, a frekventált helyek foglaltak és csak a tó hátsó sekélyebb részénél van hely. Szerencsére az időjárás előrejelzés felmelegedést jósolt, - ezért gondolta -, hogy a halak is a sekélyebb felmelegedő vízben fognak majd tartózkodni, így végül ezen a részen táboroztak le.  A táborállítást egy gyenge zápor zavarta meg ami kitartott a bójázás közbe is. Kedd reggel újra beszéltünk és Ricsi örömmel újságolta, hogy az éjszaka viszonylag mozgalmasra sikerült! Több 10-13kg közötti pontyot fogtak és egy gyönyörű 17,10 kg tükörpontyot is szákolt, ami a 18mm Creamy Fruit & Liver és 14mm-es Pineapple pop-up bojli hóemberétől csábult el.
 
A jóhír hallatán úgy döntöttem, hogy szerdán csatlakozom - ha többre nem is, mint a hátralévő három napra. Sajnos az esti információk már nem kecsegtettek el. A tavon beindult a kárászok ívása, ami kellően megnehezítette a horgászatot. A szerelmi nászban kiéhezett, ivásukat befejező kárászok (1-1,5kg) mindent felettek, sőt a horog alatt felkínált csalikat is teljesen eltüntették. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy mégis csatakozom. Idehaza gyors készülődés pakolás, és a csali választás… Figyelembe véve a körülményeket egy attraktív, de a ,,kiseb” halak által nem igazán kedvelt G.L.M. Plus & Anchovy fagyasztott bojlira valamint a Worm Force fagyasztott bojlira esett a választásom.
 

Szerda kora hajnali indulásomba beterveztem, hogy útközben megállok Tomi barátomnál a frissen fagyasztott bojlikért, mivel a G.L.M Plus & Anchovy kisebb változtatásokon eset át és nálam a raktáron még nem volt. Rövid találka után már autóztam is tovább, hisz volt még előttem pár kilométer. A tóhoz érve a jegyváltás után barátaim már vártak, de sajnos nem jó hírrel. A kárászok tömeges jelenléte odavonzotta a tóban élő nagy mennyiségű harcsákat az etetésük környékére, s a ragadózók nem vetették meg a bojlit sem. Sikerült fogni belőlük a pontyozó módszerrel több 10kg-osat.
 
 
Gyorsan felállítottam ideiglenes táboromat, ami a rövid időt figyelembe véve egy fél sátorból és egy ernyőből állt mindösszesen. A botok összeszerelése és a megfelelő előkék megkötése után elindultam helyet keresni. A helykeresést a túlparton található partszéli hatalmas tölgyesek nyújtotta árnyékos helyeken kezdtem el. A parttól mindössze 15-20m található 1,5m mély kemény és lágy iszap találkozását jelöltem meg egy dőlő bójával. Szándékosan kerültem a közvetlen partközeli helyeket a kárászok folyamatos jelenléte és ivása miatt. A másik bójámat még beljebb a tó közepe felé kb. 50-60 m-re, szintén a kemény és lágy iszap találkozására helyeztem. Etetésre csak egész 18mm és 24mm fagyasztott bojlit használtam, amit a tó vizében feloldott kevés Anchovy koncentrátumban áztattam, hogy a rutinos és ,,öregebb”pontyokat még jobban és gyorsabban az etetésre csábítsam! A partközeli horgászhelyet két szem 18mm-es fagyasztott G.L.M. Plus & Anchovy bojlival horgásztam meg, amit 18lb -ás Combi rig előkén kínáltam fel. A másik boton 25lb-ás erősségű bevonatos előkén egy szem 24 mm-es Worm Force fagyasztott bojli várta a pontyokat.

A délután kapástalanul telt, csak egy 1,5kg kárászt sikerült fognom, ami a jól megszokott ejtős kapással érkezett. Este nyolc óra után elcsendesedett a víz a kárászok és a harcsák zajától és kihasználva a telihold fényét újrahúztam mindkét szerelékem. Az etetéshez szintén csak beáztatott bojlit használtam, amit nagy területre és viszonylag ritkásan szórtam szét. Az éjszaka során a 10-12 kg közötti kategóriából sikerült pár pontyot fognom, de nem igazán ezért jöttem…
 
Csütörtökön a reggeli elfogyasztása közben megtudtam, hogy a szomszédomba lévő Ricsit és társát szinte teljesen elkerülték a halak és pár kisebb pontyon kívül nem fogtak semmit. Az ő szomszédságukban horgászó Szlovén csapatnak is sikertelen volt az éjszakája.  Az időjárás előrejelzés erre a napra is ismételten hőséget és szélmentes napot jósolt, amit észleltünk a saját bőrünkön is. Talán ennek csak a harcsák örültek, hogy kellőképpen lakmározhattak az ivó halakból! Napközben a nagy melegnek köszönhetően csak az ernyő nyújtotta árnyékban volt kibírható a hőség. A pontyok is úgy gondolták, hogy sütkérezéssel töltik a napot mivel egész nap nem volt kapásunk. Az éjszaka közeledtével ismételten bizakodni kezdtem. A stratégiámon nem változtattam, szintén csak áztatott bojlikkal etetem. Az előző éjszakához képest már hamarabb tíz óra körül volt az első kapásom az egy szem 24mm-es Worm Force-ra, ami sajnos nem lett meg a 18 lb. előkém nem bírta és megtépett ellenfelem. (szerintem harcsa volt) Újra húztam a szerelékem majd nyugovóra tértem. Nem kellet sokat várnom a következő kapásig, ami szinté iszonyatos erővel húzta el a túlparthoz közel elhelyezett két szem 18mm G.L.M Plus & Anchovy bojlimat. Féltem, hogy ne ismétlődjön meg az előbbi szakadás, így lazábbra vettem a fárasztást. Éreztem, hogy ezúttal egy jobb hallal hozott össze a sors és kb. 20 perc kellet ahhoz, hogy barátom a megmerítse a harcos tükörpontyot. A letárazott mérleg 15,10 kg mutatott, bizakodást adva az éjszaka hátralévő részére! A gyors fényképezés után már úszhatott is tovább a gyönyörű harcias tükrös. Újra csaliztam és szintén csak párszem bojlit szórtam szét az előbbi kapás környékére. Az éjszaka még kb. két óránként sikerült fognom pár pontyot, de sajnos nem a tó idősebb lakóiból.
 
Péntek reggel kicsit fáradtan ébredtem az éjszaka mozgalmas eseményeinek köszönhetően. A reggeli kávé elfogyasztása közben barátaimmal beszélgetve Ricsi felvetette, hogy megpróbálja egyik szerelékét a part melletti sekély vízben felkínálni. Én úgy döntöttem, hogy nem frissítek mivel a hajnali órákban mid két botomat újra húztam. Ahogy telt az idő úgy a déli szél a gáttól felénk egyre érősseben kezedet fújni ezzel még egy kis bizakodást adva, hogy talán a halak kapókedve napközben is pozitív lesz! Ahogy sejtettük ez így is lett, hisz Ricsi part közelében elhelyezett Worm Force-s szereléket folyamatosan húzta a hal de sajnos a rengeteg akadó miatt csak két pontyot sikerült megszákolni amelyek súlya 10,20 kg és 13,30 kg volt. A következő meglepetés az volt amikor az én jelzőim szinte egyszerre szólaltak meg,  és mid két botommal a kezemben Ricsi sietett a segítségemre. Az öröm már nem volt akkora, amikor megpillantottam, hogy az egyik ellenfelem egy kb. 6-7kg körüli harcsa, ami a belső bójámról jött. A másik botomon már egy tízes körüli pontyocska küzdött, amit rögtön vissza is engedtünk. Felkészülve az utolsó éjszakára úgy döntöttem, hogy mindkét botomat a partközeli iszapos részen helyezem el és csalinak a már jól bevált két szem 18mm-es G.L.M. Puls & Amchovy választom. Az egyik szerelékemet a már működő bójámhoz vittem, míg a másikat tőle mint egy 40m feljebb helyeztem el - jelölés nélkül - pár szem tó vízben áztatott bojli kíséretében.
 
 
Sötétedés után a szél ereje nem csillapodott, sőt inkább egyre erősödött így nehezen aludtam el. Álmomat egy erőteljes húzós kapás törte meg, - ami a jobbos új helyen lerakott botomon volt. Megemelve a pálcát a hal ereje nem csillapodott és szinte kivette a botot a kezemből. A fárasztás során szinte karikába hajló botom jelezte, hogy ismételten egy szebb példánnyal sikerült összeakadnom. Húszpercnyi igazán kemény fárasztás után sikerült elsőre megszákolni a halat, aminek nagyon örültem. A letárazott méreg 16,10 kg mutatott! A gyönyörű, pocakos tükörponttyal pár fénykép erejéig még pózoltam aztán már úszhatott is tovább. Újra csalizás és már húztam is be a szereléket az előbbi kapás helyére, ami rögtön az első alkalommal szebb halat adott. Etetésnek megint csak pár szem bojlit szórtam szét, távol egymástól. Visszabújva a hálózsákba reménykedtem a fojtatásban. Hajnali négy óra körül ismételten egy erőteljes már - már füstölős kapásra ébredtem, ami ismét a jobbos botomon jelentkezett. A holdfénynél egy újabb kemény és élvezetes fárasztás vehette kezdetét. Olyan fényesen ragyogott a hold, hogy a fejlámpa bekapcsolása nélkül sikerült megszákolnom a zömök kerek tükröst. Az elfáradt pontyot a matracra fektettem és izgatottan keltetem fel barátomat, mivel most nem ébredt fel a jelzőm visító hangjára. Mérlegelőbe helyezve megjegyeztem, hogy ez valamivel nagyobb lesz az előzőktől. A letárazott mérleg 17,96 kg-ot mutatott, aminek kimondottan örültem, hisz az utolsó éjszakánkon már a második 15kg felettit sikerült szákba terelnem! Pár fénykép erejéig élveszük a gyönyörű kerek tükörponty szépségét, aztán már úszhatott is tovább.
 

Újra húzás után bizakodva tértem nyugovóra, de sajnos a reggel hét óra hamar eljött. Jegyünk ugyanis eddig szólt. A táborbontás közben társaimtól megtudtam, hogy az ő éjszakájuk sajnos kapástalanul zajlott és kerülve a nagy melegben való pakolást gyorsan szedelőzködtünk és hamarosan útnak indultunk.
 
Az úton hazafelé aztán volt időm összegezni összegezve a dolgokat: bár most nem sikerült kapitális 20 kg feletti pontyokat fogni, de a megfelelő bojli választással és egy minimális etetési stratégiával sikerült több gyönyörű példányt is elejtenem egy fotó erejéig, míg a tavon a többi horgásszal beszélve nem volt mindenki ilyen sikeres. A G.L.M. Plus & Anchovy bojli most is megmutatta, hogy a fűszeres csalikkal ellentétben kevesebb, de jóval nagyobb egyedsúlyú halakat eredményez. Mindenkinek ajánlom, hogy nem kell mindig a megszokott dolgokat erőltetni. Lehetőleg az adott szituációhoz kell igazítani mid a csali választást, mind pedig a helykeresést és akkor, akár egy ehhez hasonló, párnapos horgászatokon is sikeresek lehetünk.

Vonak Marian (SK)

RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA INFORMÁCIÓK KIEMELT PARTNEREINK VIDEÓK LETÖLTÉSEK Cookie