RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA VIDEÓK LETÖLTÉSEK
 
 

A januári 20,80 kg-os ''ismerősöm''

 
2016.01.03. Megvolt az első horgászatom eben az évben az egyik Szlovákiai bányatavon. Az idő nem volt túl kegyes hozzám, mindösszesen - 8 Celsius fok volt napközben, a víz pedig 3,5 fokos. A hullámok szó szerint ráfagytak a partot övező bokrok ágaira. Bár csak nappal voltam kint (nálunk ilyenkor tilos az éjszakai horgászat) jól esik már a meleg szobában lenni újra.

 
A nap folyamán az első halam egy kereken 8 kg-os tőponty volt, ami nem túl nagy, de ebben a zord időben nagyon megörültem neki! Szegényben, volt egy régebbi horog egy rövid előkefoszlányon, így legalább megszabadítottam attól is. A csalizásra a számomra minden körülmény között bevált Squid Effect bojlit használtam, ezúttal 18 mm-es méretben, amit 14 mm-es Pineapple pop-up bojlival könnyítettem ki. Az etetésre szánt szemeket pedig édes melasszal kezeltem.
 
 
Dél körül jött egy kisebb, úgy 5 kg körüli tükrös. Amikor kora délután megszólalt harmadszor is a jelző és elindult az orsómról a zsinór, a kezemben a bottal már tudtam, hogy szebb példánnyal van dolgom! A metsző hideg ellenére is vagy 20 percet vontatta a csónakomat, mire hagyta magát megszákolni. Mikor megláttam egyből megismertem és tudtam, hogy ez a hal egy „régi haverom”, akit az előző évben többször is megfogtam a több mint 90 hektáros bányatóban. Most pontosan 20,80 kg volt a súlya és örömmel nyugtáztam, hogy szépen gyarapszik! A rövid fotózás után természetesen gyorsan visszaengedtem régi ismerősöm, miközben az járt a fejemben, hogy a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy január elején ismét összefutok vele.
 
 
Ismét csak azt tudom mondani, ha jó és minőségi csalival megyünk a partra, valamint bízunk benne, akkor az eredmény akár még ilyen zord körülmények között is megmutatkozik! Újfent nagyon köszönöm, hogy az S-carp Productnak ilyen kivalló minőségű termék palettája van valamint, hogy csapatag lehetek!
 
Kovács Tibor (SK)
S-Carp Product Team
 
RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA INFORMÁCIÓK KIEMELT PARTNEREINK VIDEÓK LETÖLTÉSEK Cookie