RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA VIDEÓK LETÖLTÉSEK
 
 

Pötréte bűvöletében

 
Napjainkban egyre több pontyhorgász szájából hangzik el a kérdés: fogalmam sincs, hogy hova menjek horgászni, nincs valami ötleted? Nos, valljuk be, akik már régebb óta űzik ezt a sportot és nincs kedvük vagy lehetőségük egy menő és felkapott, méregdrága francia tóra járni, vagy éppen elegük van az idehaza gombamódjára szaporodó – kapitális halakkal túlzsúfolt - mesterséges kis tavacskák által nyújtott garantált pontyfogásából, azoknak egyre inkább szűkül a szóba jöhető vizek száma. Pedig véleményem szerint akad kis hazánkban több olyan, kihívásokat és meglepetéseket tartogató víz, mint mondjuk a Pötrétei - fákkal, bokrokkal és nádszigetekkel tarkított - II. számú 110 hektáros tőzegtó.
 
Amikor Ákos cimborámnak a nyár elején megmutattam a tavat egy pár napos horgászat erejéig, csak mosolyogva néztem, ahogy ámulatba ejtette az elbűvölő látvány. Amikor már kellően kicsodálkozta magát jött az első kérdés: hol vannak innen a horgászok? Sehol, mostanában már szinte alig járnak. Nehéz víz ez, kimondottan nehezen adja a darabosabb, esetleg a kapitális méretű halakat, ráadásul pár éve sajnos a törpeharcsa is elszaporodott benne, amitől sokan úgy félnek, mint a tüzes vastól – válaszoltam. Pedig egyszerűen varázslatos ez a bokrokkal, nádfalakkal tagolt hatalmas vízfelület és a nyugalom - ismételte meg még jó párszor társam a mondatot, miközben megkezdtük Imike barátom stégére felállítani a sátrunkat.

Kezdés
A hétfői nap nagy része a táborállítással és csónakösszerakással telt, már késő délután volt, mikor nekiálltunk az ígéretesebb horgászhelyek megjelölésének. A stégünkre merőlegesen egy fákkal, ágakkal tarkított majd 50-60 méter hosszú kb 1-1,5 méter magas gerinc húzódott, aminek a jobb és a bal oldalán is erősen letört a meder. A törés aljába bő 2,8 métert mutatott a radar és a tapogató rúddal jobban megvizsgálva a területet, 20-30 cm-nyi lágy törmelékes tőzeg borította. Ígéretesnek véltük a helyet, így Ákos egy–egy botot rakott a törés jobb illetve bal oldalára, egymástól srégen legalább 30 méterre eltolva. Én a stégünktől majd 100 méterre, a balra lévő szaggatott nádkévék aljába húzódó - és szintén lágy - tőzeg borította aljzatra raktam az egyik bójámat, míg a másik botomat valamivel feljebb egy hatalmas öreg tuskós bejáratánál lévő bokros elé tettem, ahol még mindig húzódott az előbb említett árok. Az etetést nem cifráztuk túl: főtt tigrismogyoró, kukorica, kiegészítve egy kevés juhar maggal, valamint csicseriborsóval. Bojlikból a kagylós és a férges 24mm-es fagyasztott bojlikat hoztuk a túrára, amiket a törpék miatt igyekeztünk a boijliszárító hálókba minél keményebbre szárítani. Nem vagyok híve a kemény csalikkal való horgászatnak, de ott ahol ennyi a törpe, ez alapkövetelmény. A lágy tőzeg miatt egy – egy 18mm-es pop-up bojli is került a hajszálra, könnyítve ezzel valamelyest a nagyméretű, 2-es horgon felkínált 24mm-es csalikon.
 
 
Nyitóhalak
Az első éjszaka még nem zsugorfóliáztuk le a csalikat, kíváncsiak voltunk, hogy rágnak-e, és ha igen, mennyire a törpék. A borongós, kissé esős és szeles idő ellenére a nyári éjszaka szinte langyos volt. Mély álmunkból hajnali 4-kor riasztott a balos botom jelzője. Míg ki nem értem a sátorból, addig szüntelenül húzta a hal az orsóm dobjáról a zsinórt. Gyorsan a csónakba pattantunk és teljes gázon motoroztunk a kapás helyére. Ahogy közeledtünk, észrevettem, hogy furcsa módon a zsinórom teljesen balra, a nádkévék mögötti bokrosba mutat, így Ákos, aki most a motort kezelte, gyorsan irányt váltott. Érdekes volt látni, hogy a húzós kapás ellenére a hal visszafele jött vagy 20 métert, majd felúszott a bokrokkal tűzdelt árokba. Lassan beért pár méter a 25 méternyi 55-ös előtétzsinórból, így jöhetett a többi kiszabadítása az ágak közül. Igyekeztünk higgadtan haladni. Éreztem, hogy a hal néha – néha megrázza a fejét, ebből tudtam, még tartja a horog. Lassan aztán kiszabadítottuk az összes zsinórt, majd az ágak között megbúvó tükröst Ákos a merev-keretes merítővel elsőre megszákolta. A mérleg csak picivel mutatott kevesebbet 10 kg-nál, mégis így elsőre teljesen elégedettek voltunk. A hatalmas villás farokkal megáldott pontyot aztán lefotóztuk és a délelőtti órákban útjára engedtük. Érdekes és egyben elgondolkodtató volt mindkettőnk számára, hogy mennyire más értéke van itt egy halnak, hisz még 10kg-os sem volt, mégis ketten mentünk rá, végig izgultunk, hogy vajon meglesz-e, de a bő 5 percnyi zsinórszabadítást is vagy tizenöt percnek éreztük. Izgalmas és élmény dús horgászat az itteni – nyugtáztuk mindketten, miközben újracsaliztam. Amint visszavittem az újracsalizott szerelékem a hajnali kapás helyére lassacskán ismét feltámadt az északi szél, és kisebb-nagyobb megszakításokkal, egész nap szemerkélt az eső.

  A bojli zsugorfóliázásának elkészítése lépésről lépésre

A zsugorfóliázáshoz szükséges kellékek.
Vágjunk le a fóliából egy kb 1,5 cm-es csíkot Ollóval, vagy lyukasztóval vágjunk ki néhány kisebb lyukat a fólián
Tartsuk a forró gőz fölé a csalinkat... ...és miközben lassan forgatjuk a zsugorfólia tökéletesen rásimul. Zsugorfóliával bevont "hóember", amely kész ellenállni a törpék támadásainak.


A hőmérséklet sem emelkedett a reggeli órákhoz képest szinte semmit, de gondoltuk, talán a halak étvágyának majd kedvez ez az időjárás. Nos, akiknek legelőször megtetszett a borongós idő, azok a törpék voltak… A nappali frissítésekkor egyre inkább észleltük, hogy a mohó fenevadaknak megjelentek az etetésen, ugyanis intenzíven kezdték a bojlikat faragni. Megbeszéltük, hogy ha előbb nem is, de este már bizony muszáj lesz bezsugoroznunk a csalikat, nehogy az éjszaka kapás nélkül teljen.Ezen a napon Ákos is megfogta első halait: előbb egy 6,60 kg-os pikkelyes bokorlakót, majd késő délután pedig egy picivel nagyobb tükrössel gyakoroltuk az itteni horgászatot. Estére kibújt a nap a felhők közül, majd az amúgy is szokatlanul nagy csendben percekig bámultuk, ahogy az lassacskán eltűnik a horizonton.  Mire teljesen besötétedett, mind a négy botunkon zsugorfóliázott „hóemberek” várták az bokrok menedékéből kilátogató pontyokat.



Egy ide, egy oda
Az első agresszív kapás az én botomra érkezett - ezúttal a távolabbi jobbos bójámról. Igyekeztünk a picivel több, mint 110 méteres távot a lehető leggyorsabban megtenni, de mikor a kapás helyére értünk szomorúan láttam, hogy a hal bizony vagy 20 méteren át végigfűzte magát a bokrokon. Jöhetett a zsinórszabadító kampó és igyekeztünk a lehető leghiggadtabban centiről centire felszedi a zsinórt.
Talán a felét már ki is szabadítottuk, mikor tőlünk jobbra, az árok közepén egy hatalmas, riadt pontyfordulásra lettünk figyelmesek, ami után rögtön egy nagy rándulást éreztem a boton… - Elszakította! – csak ennyit tudtam mondani. A fejlámpák fényében még meredten néztük az ágak alól feltörő buborékmezőt, amit a halam okozott, majd csalódottan visszacsónakáztunk a stégre. Mielőtt visszabújtam volna a sátorba gyorsan újraszereltem a botom és némi etetőanyag kíséretében visszavittem a vesztes csata színhelyére a csalit. Hajnali kettő óra múlt, amikor ismét a vízen voltunk és robogtunk a csónakkal. Most Ákos baloldali Worm bojlival csalizott szerelékétől igyekezett megszabadulni egy vendég. Ahogy a nádkévék között átcsónakáznunk, egyből észrevettük, hogy gyorsan lassítani kell, mert a zsinór el volt akadva egy víz alatti elrothadt nádtorzsa foltba. Szerencsére onnan hamar kipattant és kissé megkönnyebbültünk mikor láttuk, hogy a tomboló hal a bokrok helyett a nyílt víz felé vette az irányt. Bő 10 perc kellet mire először megpillantottunk egy csodálatos hosszúkás vadpontyot, ami aztán még jó néhányszor a mélybe tört, mire végre meg tudtam szákolni. Rögtön láttam Ákos arcán az elégedettséget, hisz tudta ő egyből, hogy az itteni körülmények között ez már bizony szép halnak számít. A mérleg pontosan 12,30 kg-ot mutatott. Óvatosan a pontyzsákba helyeztük és igyekeztünk még a közelgő hajnal előtt egy kicsit szundítani. Szerda reggel szintén borongós, szeles időre ébredtünk. Megittuk gyorsan a reggeli kávénkat és elővettük az éjszaka fogott halat, hogy lefotózzuk. Ahogy kinyitottuk a zsákot döbbenten meredtünk annak tartalmára. A hajnali vendég ugyanis rengeteg tavi kagylóhéjat ürített a zsákba. Ilyet még egyikünk sem látott. Azt tudtuk és számtalanszor láttuk, hogy a vándorkagylók vázát üríti a ponty, de hogy a jóval nagyobb és nehezen feltörhető tavi kagylót is könnyedén fogyasztja, ehhez eddig még nem volt szerencsénk.  A méltóságteljes, hatalmas szájú halat aztán hamar lefotóztuk és útjára engedtük.


Pechszerda
Harangszóra végre előbújt a nap is, és kezdett a naptárnak megfelelő idő lenni. Délig három kisebb 5-8 kg közötti halat fogtunk, jelezve, hogy az etetett területeinken járnak a pontyok. Délután a stégünk mögötti kis árnyékos placcon egy jót főztünk, majd nekiálltunk egy-két szereléket készíteni az előttünk álló éjszakára. Javában ment a kötözgetés, mikor Ákos balos jelzőjének a hangja törte meg a tőzegtó csendjét. Ismét pillanatok alatt a csónakban voltunk és akár csak éjszaka, most is azon kaptuk magunkat, hogy a bója előtt vagy 30 méterre a zsinór a víz alatti nádtorzsák fogságába rekedt. Kicsit nehezebben, de most is kipattant az 55-ös előtét és lassacskán teljes kontaktusba fáraszthatta társam a nappali órák halát. Ő sem adta magát könnyen, sőt, egy idő után irányt váltott és tuskókkal szegélyezett törést vette célba. Ezt látva a motort egy határozott mozdulattal hátramenetbe kapcsoltam miközben a bottal Ákos is próbálta elfordítani az akadók elől. Végül aztán a töves elfáradt és nyugodtan tűrte, ahogy a szákba kerül. Gyorsan megmértük és mindketten örültünk az újabb 10 kg feletti fogásnak. Jöhetett a fotózás, de abban a pár pillanatban, míg a hal a matracon feküdt egy jó adag Worm bojli távozott belőle, amiből mosolyogva arra következtettünk, hogy már az éjszakai órákban is valószínűleg az etetésen tartózkodhatott.
 
 
A szerda este hamar elérkezett és újabb reményekkel vártuk az éjszaka halait. Sajnos ez az időszak nem nekünk kedvezett. Ákosnak nem volt akciója, nekem pedig a három kapásból, mindegyik fárasztásom csúfos kudarccal végződött. Hiába volt fent a nagyméretű, 2-es számú horog, a vastag 20-30 lbs erősségű horogelőkék, az elhagyósra szerelt kövek, - melyek kapáskor azonnal kiesnek, hogy ezzel is esélyesebb legyen a halfogás -, valamint az 55-ös előtét zsinór, - egyszerűen nem tudtam a halakkal mit kezdeni. Mire felértünk a bójáig, már olyannyira átúsztak a halak a bokrokkal vastagon benőtt árkon - a szoros fék ellenére is -, hogy sajnos még csak megpillantani sem volt esélyem őket. 
 
Az utolsó vereséget valamivel hajnalhasadás előtt kellett elviselnem, ez után döntöttem el, hogy mivel ennek így nincs értelme, a botom átrakom a másik szerelékem közelébe, oda, ahonnan már sikerült egy szebb halt fognom. A mozgalmas éjszaka után kicsivel tovább aludtunk, mint általában szoktunk. Fél tíz múlt, mikor álmosan, és még mindig az éjszaki eredménytelenségtől letörve ébredtünk. Hamarosan a hajnalban áttelepített, felszerelés orsójáról kezdett őrült tempóban fogyni a zsinór. Pillanatok alatt már félúton voltunk miközben a kotyogós hullámokat törte ketté a csónakunk eleje. Még javában a nyílt vízen jártunk, mikor észrevettem, hogy le vagyok valamibe akadva. Kissé furcsálltuk, de hamarosan egy jókora ágast húzott fel társam a kampó segítségével. Aztán jött a következő akadály: a hal megkerülte a bóját és közben persze a zsinórt is rátekerte. Ezt a problémát is hamar orvosoltuk. Örömmel láttam, hogy már bent van a 25 méternyi előtétét egy része, eközben a trükkös kopoltyús még átúszott két nádkéve között, amiken mi a csónakkal alig fértünk át, de azért átpréseltük magunk az akadályon. Most már végre teljes volt a kontaktus, így együttes erővel, a nyílt víz felé kezdtük terelni az állatot. Kellett még vagy tíz perc mikor a hosszúkás tükröst végre megláttuk, de ő az istenért sem akarta megadni magát, hisz az istenért sem akarta a fejét kidugni a vízből, a vízfelszínen úgy úszott az oldalán, hogy a feje bent maradhasson a vízben. Végül aztán beletörődött a sorsába. A 2-es Mugga horog pedig biztosan ült, rajta még ott fityegett a kagylós füstölt-heringes hóember. Izgatottan vittük ki a halat a stégre, hogy megtudjuk a pontos súlyát - 14,10 kg kereken! - jelentette ki Ákos mire kezet fogtunk, mivel most mi nyertük meg a csatát. A fotózás után természeten visszaengedtük a tőzeglakót és lassacskán nekiálltunk a táborbontásnak. Tanulságos és izgalmas pár napot tudhattunk magunk mögött, ami kimondottan jól esett mindkettőnknek.
 
Bár nem fogtunk kapitális pontyokat, olyan horgászatban, környezetben lehetett részünk, ami sajnos egyre inkább feledésbe merül. Ez utóbbinak az az oka, hogy sokan azt a fajtáját keresik a kihívásoknak, mely csak a kapitális halakról, és nem pedig az egyéb körülményekkel való küzdelemről szól. A vad vizek varázsa azonban itt kezdődik. Ennek a tónak minden adottsága megvan arra, hogy olyan óriásokat is kineveljen, amire mindenki büszke lenne a fényképalbumába. Az, hogy az akadókkal és a törpékkel harcolni kell, természetesen gyakorlatot igényel, valamint taktikát, rafinériát, de a siker mindenért kárpótolja az embert. Igaz, a siker itt nem azt jelenti, hogy 20kg felettiek tömegét tudjuk pár nap alatt a pontymatracra fektetni, hanem azt, hogy a kisebb példányokat is csak akkor terelhetjük szákba, ha valóban mindent megteszünk. A felkészülésen és a szerencsén kívül mindenkép egy olyan társra is szükség van, aki szintén hajlandó áldozatokra a siker érdekében.
 
Ákos barátom azt mondta, ha nem lenne más tó a világon, akkor sem bánná, mert itt minden megtörténhet és reméli, hogy hamarosan meg is fog. Küzdeni kell és soha nem szabad feladni.



Sági Tamás
S-Carp Product team
 
RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA INFORMÁCIÓK KIEMELT PARTNEREINK VIDEÓK LETÖLTÉSEK Cookie