RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA VIDEÓK LETÖLTÉSEK
 
 

2015-ös bojlis versenyek beszámolója

 
Az elmúlt évben több versenyt is kitűztem magam elé, amelyekből hármon tudtam részt venni, nem kis sikerrel. Tavasszal Nagyrédén 1. helyezés és a legnagyobb hal díja is a miénk lett, Októberben az RSD-n 2. helyezést értünk el, majd Október végén, az Alaszka tavon egy újabb 1. helyezéssel gyarapítottam a serleg gyűjteményemet. A mostani írásom célja nem a dicsekvés, ezért nem is az első helyek megszerzésének körülményeit szeretném megosztani veletek, sokkal érdekesebbnek és tanulságosabbnak tartom a varázslatos RSD vadvízi pontyainak a becserkészését versenykörülmények között.


A 2015-ös évben, a harmadik alakalommal megrendezett RSD pontyfogó kupán 34 csapat mérte össze a tudását. A következőkben erre a fantasztikus versenyre szeretnélek benneteket elkalauzolni, megosztani, hogy hogyan éltem meg ennek a nem mindennapi küzdelemnek az izgalmait, s hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenem a kezdetektől a verseny végéig. Egy héttel a verseny előtt társam közölte velem, hogy nem engedik el a munkahelyéről, így nem tud velem tartani. Nagyon lelombozott a hír, sok sikert értünk el együtt a korábbi években, mondhatni össze szokott párost alkottunk. Némi töprengés után egy régi jó barátom neve, - akit emberileg nagyon szeretek - villant be, Nagy István, ahogy sokan ismerik: Inoxos Pista. Ő az Inox termékek gyártója, forgalmazója, szóval felhívtam és megkérdeztem nem e jönne el velem? A válasz rövid és tömör volt: Petike, örömmel elkísérlek. Nagyon örültem, mert egy csupa szív, jóindulatú, humoros ember, és gondoltam egy vidám hét áll előttünk. Azzal is tisztában voltam, hogy termékei nagy hasznunkra lesznek az akadókkal tarkított Duna ágon. (Szabadító kampókra, leszúrók, stb) A bojlit én készítettem egy nappal a verseny előtt. Két féle bojlit vittem, de igaz csak az egyiket használtam. A Mussel & Spirulina alapmixből készített bojliból 3 féle méretet csináltam: 16-os, 20-as, 24-es méretben, melyet főzés után Liquid liverrel és Liver powderrel tettem még attraktívabbá, majd másnap nagy reményekkel elindultam erre a vadvízi versenyre. Eljött a sorsolás és a verseny kezdetének a napja. A helyszínre érve felspannolt a rengeteg kiváló horgász személye, öröm, megtiszteltetés és izgalom ilyen nagyszerű emberek között részt venni ezen a rangos rendezvényen.
 

A helyhúzás után a csapatok elfoglalták helyüket a 3 km hosszú versenypályán. Felszereléseink összeállítása következett, majd gyorsan vízre szálltunk az előttünk 375 m széles Duna víz alatti feltérképezésére. Radarral, tapogató ólommal az akadókat, kagylópadokat kerestük. Több órás radarozás után megjelöltem kettő esélyesnek vélt helyet. Helykeresés közben Pistámmal átbeszéltük a taktikánkat, melyben ő szabad kezet adott, mondván régen nem horgászott, így maximálisan bízott bennem. A szerelékek behordása következett, melyeket két különálló akadó sor jobb és bal oldalára helyeztem el kb. 3 m távolságban. Koncentrált etetés mellett úgynevezett gyűjtő etetést is alkalmaztam. Itt kb. 3 kg bojlit, egy jó teniszpályányi területen szétpötyögtettem. Mindkét helyen, A szerelékeket a parttól 190 m-re, a távolabbit 330 m-re helyeztem el, a vízoszlop mindkét helyen 4 és 5 m-es volt. Úgy véltem, a nagyobb mértékű etetés jobban odavonzza a halakat a szerelék közelébe. Tisztában voltam vele, hogy kapást kicsikarni szinte csak az akadó közeléből lehet ezért is horgásztuk ezeket a helyeket, a nagyobb területű etetésnek jórészt az íz és illat anyagok közvetítését szántam. Az RSD nem egy halas tó, minden egyes halnak hatalmas értéke van egy versenyen, pár kilók helyezéseket dönthetnek el, és az előző évek tapasztalataiból tudom, hogy minden kapásért nagyon alaposan meg kell dolgozni. Dolgaink végeztével, tudtam, most a várakozó stádium következik. Mondtam is társamnak, napi 2 közepes méretű hallal, ami adott esetben kb. 8 kilót jelent, akár dobogón is lehet lenni. Ámen Petike! - válaszolta viccesen. A sok pakolás, a helykeresés, a táborállítás rendesen kivette az erőnket, így kora este behúzódtunk a sátrunkba, és mondhatni álomba beszélgettük magunkat. Hajnali 4 óra körül a 330 m-re lévő baloldali botom elsült, gyorsan csónakba pattantunk és robogtunk a hal fölé. Nem mindennapi fárasztás vette kezdetét, mire a hal fölé értünk 4 helyen kellett fölkampózni a zsinórt. Kb. 5 perces fárasztás után társam rutinosan megmerítette, és tudtam, ez jó jel, ha már az első hajnalon van eredmény. A következő pillanatban viszont a második balszerencsés dologra lettem figyelmes. A szabadító karó kiesett a csónakból, ami két dolog miatt bosszantott: egyrészt nem volt nálunk másik, másrészt közvetlen a meghorgászott helyre esett. Nem volt mit tenni, gyorsan újra csaliztam és nyomás kifelé a hallal. Épp, hogy partot értünk és a halat biztonságba helyeztük a közelebbi akadón lévő jobb oldani botom is elsült. Gyorsan a hal fölé érve éreztem, hogy nem ugrott az akadóba, így nem hiányzott a szabadító sem. Egyik halunk 7, a másik valamivel 9 kg fölött volt, melyekkel az első mérlegeléskor az első helyen voltunk. Mondtam is társamnak, - látod, napi két hal kell - és jók vagyunk. Még aznap Pistám műhelyéből egy barátom hozott újabb szabadító karót, így egy kicsit megnyugodtam, és bíztam benne, hogy nagy szükségünk lesz rá. A napi 2-3 halunkat sikeresen szabadítottuk és fogtuk meg szerda délutánig, így vezettük a versenyt. Emlékszem Ladányi Tomi pont velünk készített interjút, miközben ő is részt vett a versenyen. Pont végeztünk az interjúval, mikor a társa telefonált, hogy fogott egy közel 15 kg-os amurt. Mivel ők voltak szorosan mögöttünk, azonnal tudtam, már csak másodikak vagyunk…. Nem törtünk le, bíztunk magunkban, tettük a dolgokat, de valahol éreztem, ez az amur még sokba kerül nekünk. Társam közben észrevette, hogy a hajdani fárasztások közben elhagyta a szemüvegét… Ez király, így már meríteni sem tudok, - felelte. Viccesen meg is jegyeztem: Pistám, mi már szemüveggel és tapogatóval is etetünk. Innentől nem jött velem, ha vízre mentem, de sokat segített az etetésre szánt csalik, magvak előkészítésében melyeket továbbra is naponta, kb 5 kg mennyiségben jutattunk az általunk esélyesnek vélhető hely közelségébe.
 
 
A következő balszerencse szerda délután ért, a csónakmotorom megadta magát. Mondtam is társamnak, most már történhetne valami jó is velünk. Néhány órán belül sikerült kölcsönkérnünk egy motort, de eközben értékes időt veszítettünk, és itt még nem volt vége! Egy hajnali szabadítás és fárasztás közben, mire sikerült a gallyak közül kihámoznom a zsinórt, eltelt több mint egy óra, közben hatalmas köd szállt le. Mivel a botjaimat magasra felemelve horgásztam, hogy a zsinór minél később érjen a vízbe - átívelve a sok kagylót és akadót - kifelé jövet összeszedtem két szerelékemet is. Mire az újraszerelt botokat ismét újrahúztam már nagyon fáradt lettem. Reggelre még egy halat sikerült fognom, így újra két halat mérlegeltünk ledolgozva Ladányi Tamásék előnyéből, mondhatni fej-fej mellett haladtunk. Csütörtök délután 1 óra körül próbáltam az előző este fáradalmait kipihenni, de egy nagyon erőteljes húzós kapás megakadályozott ebben… Leemeltem a botot az állványról, majd a hal fölé siettem. Az ellenfelemet a meghorgászott helytől kb. 50 m-re egy másik akadóban értem utol. Egyszerűen nem bírtam eltalálni, hogy milyen irányból úszott be az ágak közé, így gyorsan a szabadító kampóért nyúltam.
 

A féket kiengedtem és magam mellé letettem a botot, de itt olyan mély volt a víz, hogy még egy tagot be kellett csavarnom a szabadítóba. Így már épp, elértem vele a Duna alját, miközben fogást találtam az akadón és elkezdtem mindenestől felhúzni. Nagyon lassan és nehezen jött felfelé. Egyszer csak az ágak között megpillantottam egy gyönyörű tőpontyot és láttam, hogy az ólom ennél a kapásnál valamiért nem oldott le, így egyből értettem, miért menekült ez a hal ilyen vehemensen és miért nem tudtam kiszabadítani a zsinórt. A kb. 18 kilós tőpontyot az akadóval együtt a vízfelszíntől 50 cm-re tartottam, ami nagyon megerőltető volt. A hal nem küzdött, kissé oldalra dőlve az akadó fogságában békésen pihent. Gyorsan meg akartam meríteni miközben utolsó erőimet is összeszedtem. Egyet húztam még magam felé a kampóval, és majdnem a merítőt is sikerült már alátolnom, de hatalmas pechemre az utolsó pillanatban szétcsúszott a szabadító szára…. Valószínű, hogy keveset húztam rá összerakáskor a nagy kapkodásban, így a hal az akadóval együtt újra a mélybe merült. Végső elkeseredésemben úgy döntöttem, megpróbálom minden koloncával a sekély vízbe vontatni, gondoltam lesz, ami lesz. Teljesen betekert fékkel, a botot hosszirányba tartva sikerült is kivontatnom a sekély vízbe. Tervem az volt, hogy a sekély vízbe kiugrok a csónakból és megmerítem a halat. Meglepődtem, hogy a 60-as zsinór, amit 70 m- hosszúságban kötöttem kibírta ezt az óriási megpróbáltatást, míg kb. 50 m-re keresztül a túlpart irányában kiértem vele, de az ellenfelem addigra elköszönt, így csak egy terebélyes ágköteggel lettem gazdagabb. A csalódottságomat, mit akkor éreztem, nem tudom leírni… Partot érve meséltem társamnak mi történt. Ő szomorúan annyit mondott: azért csúszott szét a szabadító karó, mert véletlenül nem kompatibilis toldót vittél be, ugyanis ezek kétféle átmerővel készülnek... Sokkal nem lettem boldogabb, de nem adtuk fel, mert csak karnyújtásnyira voltunk az óriási sikertől. Az utolsó éjszaka következett. Olyan kimerült voltam a sok balszerencsés dolog és a hajnali kapások miatt, hogy alig álltam már a lábamon. Emlékszem úgy feküdtem le, hogy a mentőmellényt is magamon hagytam. Még este 10 óra körül egy erőteljes kapás ébresztett, olyan gyorsan ugrottam ki a sátramból, ahogy csak tudtam. Rövid kampózás után gyors fárasztás következett, majd pár perc múlva egy 8 kg körüli tőponttyal értem partot. Újra nagy reményt adott ez a hal, de sajnos hiába, mert reggelig két dévéren kívül semmit nem fogtam. Óriás csalódottság volt, úgy éreztem a szerencse is elpártolt mellőlem. De a reggeli mérlegelésen megtudtam, hogy Ladányi Tomiék is csak egy halat fogtak és, hogy az utánunk lévő csapatok sem remekeltek.
Ekkora egyértelművé vált, hogy a többi csapat már nem tud beleszólni kettőnk gigászi küzdelmébe. Tamásék ekkor kereken 5 kg-mal vezettek előttünk. Még pár óra volt hátra, de nappal az egész versenypályán nem sok halat fogtak, pedig 34 csapat, azaz 136 bot vallatta a Dunát! Mindenhol az éjszakai és a hajnali kapások voltak a jellemzők. Teltek az órák, majd az utolsó percek is leperegtek és pontosan a verseny vége előtt gyenge húzós kapásunk volt. Na, azt az adrenalint, amit akkor éreztem nem lehet elmondani. Villámgyorsan a hal fölé mentünk, ekkor már Pistám is velem tartott, ugyanis reggel a sekély vízben megtaláltam a szemüvegét és szerettem volna, hogy az utolsó izgalmakat együtt éljük át. Miközben óvatosan húztam fölfelé a halat, éreztem, hogy sajnos nem a nagyobb közül való, de bíztam a szerencsénkben. Fárasztás közben ezt mondtam s csapattársamnak: - ha 5 kg 1 dkg, elsők vagyunk, ha 4 kg 99 dkg, akkor másodikak. A ponty 2 kg 75 dkg volt mindösszesen, így 2 kg 25 dkg-val lemaradtunk az első helyről. Bevallom magamba roskadtam, mert ha 40 kg hátránnyal maradunk le az nem fáj, de 2,25 kg-al borzasztó érzés másodiknak lenni. Viszont ha a verseny rangját és a Duna ág nehézségei, valamint a versenytársak tudását figyelembe veszem, hatalmas büszkeség a dobogó második foka! Szívből gratulálok a nyerteseknek és minden résztvevő csapatnak! Remélem, idén újra találkozunk ezen a fantasztikus versenyen. Gratulálni szeretnék Hajnemász Attilának és Hudemiett Jánosnak, hogy ilyen színvonalas, sportszerű versenyt tudtak rendezni immár a 3. alkalommal. Véleményem szerint az ország legrangosabb és legszínvonalasabb versenyét valósították meg az RSD-n, minden elismerésem érte! Köszönöm csapattársamnak Nagy Istvánnal az Inox Carp tulajdonosának az egész heti segítséget, mert nélküle nem sikerült volna ez az előkelő második hely. Köszönettel tartozom Sági Tamásnak, a mindig kiváló minőségű termékekért, ami nagyban hozzájárult, hogy 2015-ben ilyen sikereket érhettem el.

Mihics Péter
S-Carp Product Team
 
RÓLUNK TERMÉKEK BESZÁMOLÓK TIPPEK GALÉRIA INFORMÁCIÓK KIEMELT PARTNEREINK VIDEÓK LETÖLTÉSEK Cookie